Önismereti tréning


20-Habits-Of-Happy-People-003-550x291
 
Néhány gondolat a tréningről a hozzám érkezett kérdések kapcsán: Mindannyian komplex lények vagyunk, mégis sokszor csak lelki (érzelmi)-, vagy szellemi síkon-, van, hogy csak a testben élünk. Javítgatjuk, fejlesztjük, csinosítgatjuk ezt a sokat használt vagy leginkább tudatosított részünket, majd meglepődünk, hogy mégsem vagyunk boldogok, egészségesek vagy elégedettek. Ennek a tréningnek az a célja, hogy minden a helyére kerüljön, és végre azok legyünk, akik szeretnénk, azt az életet éljük, amit valaha elterveztünk. Ehhez mindhárom részünkkel találkoznunk kell, és meg kell ismernünk önmagunkat mindhárom aspektusból. Várlak titeket szeretettel!
 
 
Egység önmagunkkal: Test-lélek-szellem tréning
 

Egy új, holisztikus szemléletű tréningre hívlak most: 3 hétvégén keresztül újabb-, és újabb nézőpontból ismerkedhetsz meg önmagaddal.  A kurzus végén megvalósul az egység, megérted tested jelzéseit és életed eseményeit, összefüggéseit. Választ kapsz a miértekre, és megtalálhatod spirituális küldetésedet. Megalapozott elméleti háttér és sok gyakorlat vár azokra, akik belevágnak ebbe az izgalmas kalandba.

A Test hétvégén a test és lélek összefüggései kerülnek fókuszba. A több módszereken alapuló izgalmas szerepjátékokon keresztül mindenki kapcsolatba lép a testével, megérti jelzéseit. Az egyéni-, és társas játékok során messzebbre juthatsz a testi üzenetek megértésében, mint valaha, megtalálod a kapcsolatot a test és lélek között. Ezen a hétvégén katartikus élmények várnak rád, melyek élményét a korábbi csoportok több résztvevője is életre szólónak tartja.

A Lélek hétvége az érzelmeké. Kicsit pszichologizálunk, megismerkedünk az érzelmi folyamatokkal, és a tudatalatti működésével. Áttekintjük a lelki fejlődés állomásait csecsemőkortól-idős korig, több személyiségelemző módszeren keresztül képet kapsz személyiséged rejtett titkairól. Foglalkozunk a gyermekkor sérelmeivel, a felnőttkor kihívásaival: általános kapcsolatok, párkapcsolatok, szülővé válás. Érzelmes, és felismerésekben gazdag hétvége lesz, mely segít abban, hogy életed kormánykerekét a kezedbe vedd.

A Szellem hétvége a spiritualitásé. Kapcsolatba lépünk szellemi énünkkel, hogy feltárulhasson a nagy titok, hogy kik is vagyunk valójában. Témáink lesznek az élet és halál nagy kérdései, az életfeladat fogalma. Kulturális körutazást teszünk a halál utáni élet témájában. Szóba kerül az ego, szellem, karma, reinkarnáció, mind-mind saját élmény alapon, sok gyakorlattal. Ez a hétvége széles spektrumon tálalja a választ azokra az élettel, lélekkel és a halállal kapcsolatos kérdésekre, melyekre akár már gyermekkorod óta keresed a választ.

 Várlak szeretettel!

  • Helyszín:                              Budapest II. Vérhalom utca 31/D.
  • A tréning díja:                    36.000 ft
  • Jelentkezés:                        katalin.havasi@gmail.com
  • Következő csoport:          2017. szeptember 30-október 1. október 14-15,  október 28-29.

 

Várlak szeretettel!

Havasi Katalin

Tel: 30-235-6070